DESIGN, DECOR, DIY, GARDEN,

FAMILY, HOMES.

AND A LITTLE BIT OF HUNGARY.

2010. november 11., csütörtök

19:44 0
Az elmúlt napokban voltam az FHB-nál (Köszi Kata!) és az Axa-nál, ma pedig az MKB-ban. Eddig tényleg az FHB és az Axa a befutó, de pont az Axa-ról derült ki, hogy a nagy bankok közül ő az egyetlen, amelyik nem írta alá a banki etikai kódexet. Ez kissé gyanakvásra serkent.

Épp most hívott az ingatlanos is, kissé be is tojtam, mert a csávó el akarta hitetni velem, hogy én rosszul értelmezem a kötött előszerződést, és 25-ig már el kell bíráltatni a hitelünket. Erre felhívtam az ügyvédet, aki persze elsőre nem vette fel, de 20 perc múlva sikerült beszélnem vele és megnyugtatott, hogy nekem van igazam: a határidőig nekünk csak meg kell találni, hogy melyik banknál milyen konstrukcióban vesszük fel a hitelt, nem kell elindítani, csak miután megkötöttük a végleges szerződést. Azért abban a húsz percben párszor levert a víz...
Jövő héten mindenképp döntünk, remélem hétfőre sikerül mindenben megegyezni a Férjjel és a családdal. Nem vagyok hajlandó még több bankot végigkutatni, mert már most is golyózik az agyam a sok különböző konstrukciótól, aminek a felével úgy vagyok, hogy, amikor elmagyarázták még teljesen értettem, de az azóta eltelt időben rájöttem, hogy már kevésbé látom át... Meg amúgy is elég sok bizonytalanság van ebben az egész hitelesdiben, soha nem lehet előre tudni mindent, úgyhogy kár is túltúráznom magam miatta.

Addig is itt van pár kép a Halászbástya Étteremről:
Halászbástya Restaurant, Budapest:











0 comments

Thank you for sharing your opinion!
Köszönöm, hogy megosztottad a véleményed!

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Search

Blog Archive

Want to follow? Click!