DESIGN, DECOR, DIY, GARDEN,

FAMILY, HOMES.

AND A LITTLE BIT OF HUNGARY.

2016. december 7., szerda

11:42 4
Adósotok vagyok még ezzel a bejegyzéssel. Sajnos kész fotókat még nem tudok mutatni, mert egyéb okok miatt még a festéssel és villanyszereléssel el vagyunk maradva, de a lényeg már készen van.
Amióta csak megvettük a házat arról álmodtam, hogy kidöntjük a nappali falát a kert felé. Egyrészt ha már van kertünk, akkor lássunk is belőle valamit, másrészt imádom a nagy üvegfelületeket. Ez egy déli-délkeleti oldal, szóval télen sem lesz gond a fűtéssel. Eredetileg egy teljesen eltolható üvegajtót szerettem volna, de sajnos azt műszakilag nem lehetett volna úgy megoldani, hogy ne kelljen felosztani több részre a felületet, így inkább maradt a hagyományos megoldás. Ez ráadásul lényegesen olcsóbb is volt. A legnehezebb feladatot a fal kivágása jelentette, amit hál istennek a statikus-tervezőnk nagyon biztonságosan oldott meg: acélgerendákat építettünk be, ami előtt természetesen felállványoztuk a fél házat. 
A munkákat a Palotai és Tása Kft. végezte, a munkájukkal maximálisan elégedett vagyok. Nagyon rugalmasan kezelték a menet közben kialakult nehézségeket, normálisan lehetett velük kommunikálni, segítőkészek, kedvesek, megbízhatóak. Ezúton is köszönök nekik mindent!
A nyílászárókért pedig ezer hála Réka barátnőm családjának! :) 

És akkor most mutatom a képeket! Sajnos nem a legjobbak, mert telefonnal készültek a munka hevében, de azért a lényeg látható rajtuk. 

Innen indultunk: 




A fóliázást igen alaposan csináltuk meg, viszont így is bejutott valamennyi pot (leginkább a nyitott ajtón át a közlekedőbe), amit marha nehéz volt kitakarítani.






Kívülről lefestjük vaníliasárgára az újravakolt részeket és új lámpákat is felszerelünk a teraszajtó két oldalára. Ehhez már megvan minden csak időt kéne rá találni, hogy befejezzük, meg persze jó lenne nem mínuszokban festeni... Egyelőre ennyi, ha már szigeteltük is a házat, akkor kap más színt vagy stílust.

A belső munkák közül hátravan még a festés-tapétázás. Új, magas szegélyléceket is szeretnék. Sajnos a parkettára már csak a jövő év vége felé lesz keretünk, de előbb-utóbb az is meglesz. 
A tervek szerint a Farrow&Ball Enigma BP idei új tapétája közül a kék-arany verziót tesszük fel az új teraszajtóval szembeni falra, a többi pedig ennek az alapkékje lesz, Stiffkey Blue. Teszteltem pár másik színt is, sőt a rózsaszínnel is kacérkodtam, de maradtunk a sötétkéknél.



Még december elején térkövezzük az új terasz előtti részt a Semmelrock Citytop Grande Kombi grafit-terra burkolatával.


Tavasszal burkoljuk a teraszt és új korlátot is csináltatunk. Ehhez kétféle elképzelésem is van egy minimál kovácsoltvas jellegű, hogy maradjunk az eredeti stílusnál illetve egy acélsodronyos modern minimál verzió. Ilyenek:




Burkolatban ez tetszik, de tavaszig még változhat :)
Aloke szürke verzió, itt a falon van, a padlón pedi a fehér verzió.


Hát ennyi, jelenleg így nézünk ki kívülről. Természetesen a vezetékekben nincs áram, egyelőre csak be vannak húzva.






4 megjegyzés:

  1. Tényleg nagyon kívánkozott oda ez a teraszajtó. A régi kép hat furcsán. Nagyon jó lett! Előbb-utóbb csak elkészültök ti is. Nem mintha egy családiház valaha is elkészülne, ugye :D A tapéta és a kék színű festék nagyon menőn néz ki. Annyira napfényes ez a helység, hogy egyáltalán nem lesz sötét az a kék. Szóval, hajrá! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj nagyon édes vagy! Köszi!
      Remélem tényleg jó lesz.

      Törlés
  2. Már most jó. És nekem is ez a térkő tetszett. Pont ugyan ezt néztem ki a teraszunkra. A végén, egyformánk lesz :D Mivel nálatok előbb lekerül, majd megnézzük IRL, hogyan mutat tömegében.

    VálaszTörlés

Thank you for sharing your opinion!
Köszönöm, hogy megosztottad a véleményed!

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Search

Blog Archive

Want to follow? Click!